A festő

Hétvári Andrea: A festő   —   vers

Kell, hogy legyen valaki
aki kékre festette a szemem.
Ilyen szép, különleges szín
nem keveredik ki csak úgy magától.
Anya azt mondja: színváltós.
Ha kéket veszek föl, égszínű.
Ha szürkét, hamuszín,
és erdőszínre vált zöld fölsőben.
Elképzelem, ahogy festékes ládikóival,
puha festékes ecsetjével
mosolyogva áll a kertjében,
aki a színváltós szemem kitalálta.
A megszületni vágyó gyerekek
pedig sorban állnak,
ugrabugrálnak, labdáznak,
zajonganak és nevetgélnek
az illatos leanderekkel
és cseresznyefákkal
beültetett virágzó kertben.
Égszínkék nevetős legyél!
− mondja az egyiknek a festő,
azaz csak mosolyogja a szemével,
ami titokzatos szivárványszínű.
S amikor egy-egy labdázós,
ugrabugrálós sorra kerül,
ecsetjét a szikrázó égbe mártja.